féltékeny

Nik hihetetlenül féltékeny lett a hugira, pedig azt hittük megússzuk, hiszen leszámítva a Franka születése utáni heteket nem volt gond. Mostanában azonban sokat durvul vele és ha a szeretetét juttatja érvényre olyan puszikat ad, vagy csikizi Frankát, amiről tudom, hogy túlmegy a gyengédség határán és folyton le kell állítanunk.
Tudom, hogy ez nem megoldás, de nem bírom elnézni, hogy kitépi Franki kezecskéi közül azt a játékot, amivel épp játszott. Erre nagyon pipa tudok lenni. Most amúgy is a bögyömben van drága elsőszülött fiam, mert nagyon nehéz vele. Alapjáraton nehéz eset és muszáj ismételnem magam, hogy várom, hogy a 4. év betöltésével kicsit enyhüljön nála ez a dilikór... Nincs olyan reggel, hogy ne üvöltözze tele a lakást, amikor Frankival még félkómásan csendben összebújnánk várva mellénk Ninit is. Cirkuszol, tele torokkal üvölt és az esti órák drámaivá fajultak, mert olyankor komolyan elgondolkodom, hogy ne lógassam-e ki egy kötélen. Kemény... Egyedül nincs az az Isten, hogy 5 percig is eljátsszon, folyton valakit nyúz, hogy menjen vele játszani. Ha valamit kér, addig biz' Isten nem hagyja abba, amíg nem reagál rá az ember. Addig mondogatja, amíg nem reagálunk. Állandóan ő akar a figyelem középpontjában lenni és mindig azt csinálja, amit nem kellene. Tegnap tönkrevágta a kedvenc övemet, marha mérges voltam, mert tudja, hogy nem engedem, hogy más dolgaival szórakozzon, de én nem voltam itthon és valószínűleg egy pillanat műve volt, de megtörtént. Állandóan unatkozik, idebent nem lehet bírni vele, folyton enne (szerintem unalmában). Nem érdekli semmilyen kreatív dolog (rajz, festés, stb...) kizárólag azért van oda, ha körbe-körbe autózik vele valaki a lakáson..

Hát ez van most...